Hírek

Elérhetőségek

Szakmai és kulturális együttműködés a határ menti turizmus fejlesztéséért

Szakmai és kulturális együttműködés a határmenti turizmus fejlesztéséért

Projekt kódszáma: SKHU/WETA/1901/4.1/207

Acronym: CBTOURISMDEVELOPMENT

Kürt és Gyermely testvértelepülések pályázata bemutatja a két önkormányzat intézményi szintű együttműködését, a helyi általános iskolások, a cserkészek, az ifjúsági sportcsapatok együttműködését és a helyi kistermelők és borászok együttműködését, amely sok éves hagyományra tekint vissza. A pályázat célja az együttműködés szintjének emelése, a közös rendezvények számának növelése és az egyes rendezvényeken résztvevők számának növelése.

A pályázat megvalósításában pénzügyi teljesítés nélkül vesz részt a Strekovin – Strekovská vínna cesta Občianske združenie – Kürti Borút Polgári társulás, aki a projekt borászati szakmai részét biztosítja és hozzájárul a borturizmussal foglalkozó szakmai rendezvény megvalósításához.

A pályázat keretében megvalósuló szakmai rendezvények lehetőséget adnak a helyi termelők részére bemutatni termékeiket a két község kulturális rendezvényein, valamint tapasztalatokat szerezhetnek egymástól a szakmai konferenciákon az autentikus borkészítési módról is. A szakmai rendezvények minden esetben fesztiválokhoz is kapcsolódnak, azok részét alkotják.

A két község cserkészeinek közös táborozása a Gyarmatpusztai Erdei Iskolában, lehetőséget ad a természet megismerésére, baráti kapcsolatok kialakítására. A cserkésztábor jelszava: „Ne félj a sötétben, légy szentjánosbogár”.  A gyermelyi alkotótáborban a kézművesség kerül középpontba. A kürti futballtábor egy hét aktív mozgási lehetőséget ad a két község diákjainak elektromos kütyük nélkül.

A felnőtt sportolók – öregfiúk – részére Kürt község szervezi meg a hagyományos öregfiúk kupát, melynek jelszava: „Nem az a barát, aki sokat fut”.

A rendezvények hozzájárulnak a határ menti régióban élő lakosok életszínvonalának emeléséhez, a két község és a civil szervezetek együttműködésének kiszélesítéséhez.

Bővebb információk a programról:

www.skhu.eu

www.rdvegtc-spf.eu

Partnerünk projektoldala:

https://www.strekov.sk/projektek/interreg-sk-hu/ 

Nyilvános publikációk a programjainkról:

Összefoglaló a pályázatról és a focitáborról: https://www.kemma.hu/kozelet/helyi-kozelet/bemutatkozik-gyermely-ahol-a…

Sajtótájékoztató: https://ma7.sk/tajaink/kurt-es-gyermely-tovabb-szelesithetik-egyuttmuko…

Sajtótájékoztató: https://felvidek.ma/2021/06/szorosabba-valt-az-egyuttmukodes-kurt-es-gy…

Tapasztalatcsere és Borbarangoló a kürti szölöhegyen: https://ma7.sk/tajaink/tapasztalatcsere-es-borbarangolo-a-kurti-szolohe…

Szakmai konferencia a borturizmus bővítése érdekében: https://felvidek.ma/2021/07/a-borturizmus-bovitese-szakmai-konferencia-…

Határtalan kapcsolat: https://www.kemma.hu/kozelet/helyi-kozelet/bemutatkozik-gyermely-ahol-a…

Kézműves tábor kapcsolattartó kisfilmek:

Tábor 1. nap - https://drive.google.com/file/d/1F7c1KP-KsdQEBBdc9mwRZr0klGIgwYZW/view?fbclid=IwAR2XhqOJkzIllheFQpOwf6RhpnsHVtftTEkDw0pBN88tEZOoi5XbKUI27CY

Tábor 2. nap - https://drive.google.com/file/d/1Twv8smU7AOr-IkN5igV-Foyw0-BlwotA/view?fbclid=IwAR03jCmDt-_A8_ObHVTNqpfZztchbpqtyZdv1k1WnNtVFBD2Pyfwdf1AiAU

Tábor 3. nap - https://drive.google.com/file/d/1rmzfmBW8PPVxpSF0NQhlu2scYH4c_Sqv/view?fbclid=IwAR22dstrTdwi9NDn01PC0tLWXHYVCm1j6mzaIR5tSjlH6jn4YO-aZzTHrMU

Tábor 4. nap - https://drive.google.com/file/d/1fxgl-1cMLq9WIEEBuhL9cPlJY8hrVL6n/view?fbclid=IwAR0zyC8wdmn6KplgDA9Y79XRQ1DNdiHjcWpsdvX7-GrzFf0GroKy1SaMaYU

Térkép - https://drive.google.com/file/d/1ce2A4kxp_kYB-1JjgkiMNxkpfFSHAUoI/view

A pályázat megvalósítása során készült számlák:

SZÁMLA_Gyermelyért_Faluvédő_Egyesület_Rendezvényszervezés_1 https://gyermely.asp.lgov.hu/sites/gyermely/files/imce/2021-11/szamla_g…

SZÁMLA_Gyermelyért_Faluvédő_Egyesület_Rendezvényszervezés_2 https://gyermely.asp.lgov.hu/sites/gyermely/files/imce/2021-11/szamla_g…

SZÁMLA_Vega-Impex Kft_Eszközbeszerzés_1                 https://gyermely.asp.lgov.hu/sites/gyermely/files/imce/2021-11/szamla_v…

SZÁMLA_Vega-Impex Kft_Eszközbeszerzés_2                 https://gyermely.asp.lgov.hu/sites/gyermely/files/imce/2021-11/szamla_v…

SZÁMLA_Vitrans_Személyszállítás_1                               https://gyermely.asp.lgov.hu/sites/gyermely/files/imce/2021-11/szamla_v…

SZÁMLA_Vitrans_Személyszállítás_2                               https://gyermely.asp.lgov.hu/sites/gyermely/files/imce/2021-11/szamla_v…

SZÁMLA_Vitrans_Személyszállítás_3                               https://gyermely.asp.lgov.hu/sites/gyermely/files/imce/2021-11/szamla_v…

SZÁMLA_Vitrans_Személyszállítás_4                               https://gyermely.asp.lgov.hu/sites/gyermely/files/imce/2021-11/szamla_v…

A pályázat megvalósítása során készült szerződések, megrendelések:

SZERZŐDÉS_GYERMELYÉRT FALUVÉDŐ EGYESÜLET_Rendezvényszervezés

https://gyermely.asp.lgov.hu/sites/gyermely/files/imce/2021-11/szerzodes-rendezvenyre_gyermelyert-faluvedo-egyesulet_0.pdf

SZERZŐDÉS_VEGA-IMPEX KFT_Eszközbeszerzés

https://gyermely.asp.lgov.hu/sites/gyermely/files/imce/2021-11/szerzodes-eszkozbeszerzesre_vega-impex-kft.pdf

ÁRAJÁNLAT és MEGRENDELÉS_VITRANS_Személyszállítás_223_számlához

https://gyermely.asp.lgov.hu/sites/gyermely/files/imce/2021-11/arajanlat_megrendeles_vitrans_223_szamlahoz.pdf

ÁRAJÁNLAT és MEGRENDELÉS_VITRANS_Személyszállítás_301_számlához  https://gyermely.asp.lgov.hu/sites/gyermely/files/imce/2021-11/arajanlat_megrendeles_vitrans_301_szamlahoz.pdf

ÁRAJÁNLAT és MEGRENDELÉS_VITRANS_Személyszállítás_436_számlához  https://gyermely.asp.lgov.hu/sites/gyermely/files/imce/2021-11/arajanlat_megrendeles_vitrans_436_szamlahoz.pdf

ÁRAJÁNLAT és MEGRENDELÉS_VITRANS_Személyszállítás_224_számlához  https://gyermely.asp.lgov.hu/sites/gyermely/files/imce/2021-11/arajanlat_megrendeles_vitrans_224_szamlahoz.pdf

Csatolmány(ok):
Kép
Logók